Hírek

Elérhetőségek

Római Katolikus Egyház

Plébános: Ivancsó István, aki Jászjákóhalmáról jár át misézni.

Az egyházközség világi elnöke: Ivanics Balázs

Harangozó és pénztáros: Nagy Lajosné

Temetőgondnok: Fülöp Istvánné

Miserend:
Vasárnaponként 9:30
Hétköznap csütörtökönként 8:30

Ügyet intézni Nagy Lajosnénál (57/462-012), vagy a misék előtt lehet.

 

Templom

Az Erzsébet téren álló templom kelet – nyugati tájolású, ami a középkori templomépítésre jellemző. Feltételezhetően először egy kis kápolna állott a mai templom helyén, ennek a bizonyítéka a karzat alatti, jelenleg kétszárnyas ajtóval elfedett bemélyedés, amely a szentély helye lehetett.  
A másik utaló jel az itt található négy kőoszlop, melyek merőben más mintázatúak, stílusúak, mint az amúgy egységesen barokk templombelső. Ezt a kis kápolnát 1733 körül bővítették a lakosság gyarapodása miatt, 1759-re elkészült mellé a torony is. 1765-ben csak a tornyot hagyták meg, s a régi kápolnát lerombolták és felépítettek a mostani templomot.
1868-ban egy földrengés alkalmával nagyon megrongálódott, hogy szinte egészében újjá kellett építeni. 1970-re készült el az új karzat, a toronyvasalás és az orgona.
Az 1944-es harcok alatt több belövést is kapott a a torony, de ezeket rövid idő alatt a lakosság összefogásával kijavították.
Az utóbbi évtizedekben két nagyobb felújítás történt a templomon: 1984-ben és 2003-ban.

A templombelsőben több említésre méltó szobor, kép van: a főoltárt, mely Szent Mártont ábrázolja, Peski Antal festette 1862-ben. A szentély jobb oldalán látható egy nagyon szép, az 1700-as évek elején készült festmény, mely Mária mennybemenetelét ábrázolja. A főoltárt Bisits Mihály készítette 1865-ben. A legenda szerint ez alatt az oltár alatt egy kripta is található, melynek a lejárata a szentélyből nyílik, de arra vonatkozóan, hogy kit és mikor temettek volna ide, nincs adat. Az egyházi iratokból annyi derül ki, hogy a falu temetője 1788-ig volt a templom körül volt, csak ez után alakult ki a jelenlegi temető.

Az egyre csökkenő hívő közösség ápolja a templom hagyományait, az ünnepekre virágadománnyal készül, körmenetet jár, s rendszeresen adományoz a templom rendben tartására.
2017-ban újult meg a torony rézborítása és mellvédje, 2018-ban az orgonát sikerült pályázati forrásból modernizálni. Jelenleg a főoltár aranyozásának felújítása és a padozat rendbetétele van tervben.