A dél-alföldi régiót az utóbbi időszakban évente 1-2 járványhullámban magas patogenitású madárinfluenza fertőző állatbetegség sújtotta, mely Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét is elérte. A betegség jelentős károkat okozott az állattartó gazdaságok üzemeltetői számára, valamint komoly kihívás elé állította a közigazgatás valamennyi, felszámolásban érintett szervezeti egységét.
A betegség miatt elrendelt védőkörzetben, illetve felügyeleti körzetben a vonatkozó 143/2007. (XII.4.) FVM rendelet előírásai alapján szükséges a baromfiállományok haladéktalan számbavétele annak érdekében, hogy az érintett állományokban az illetékes állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket meghozhassa, ezáltal meg tudja gátolni a betegség terjedését, további kártételét.
A kereskedelmi céllal tartott baromfi-állományok számbavétele a járási hivatalok által kiadott betelepítési engedélyek, valamint a tartási helyek es tenyészetek adatbázisában (TIR) elérhető adatok alapján hatékonyan megvalósítható. A nem kereskedelmi (háztáji) állományok azonban nem minden esetben szerepelnek nyilvántartásainkban, mivel ezen állományok TIR rendszerbe történő regisztrációja nem kötelező, ugyanakkor a hatékony járványkezeléshez ezek adataira is szükség van.
A Kormányhivatal az állományok hatékony számba vétele érdekében állománybejelentő lapot készített annak érdekében, hogy a baromfitartók adatait előzetesen összegyűjthesse és rendszerezze, lehetővé teve, hogy járványhelyzetben az állategészségügyi hatóság rövid idő alatt célzott teleplátogatásokat folytathasson le.
Az érintettek a 2025. évre vonatkozóan 2025. május 30-ig kötelesek a baromfitartásra vonatkozó bejelentésiiket a hatóság felé megtenni, a továbbiakban pedig minden év február 01. és március 01. közötti időszakában.
A bejelentőlapot postai úton a Jász-Nagykun-Szolnok Varmegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály 5000 Szolnok, Verseghy u. 9. szám alatti címre, vagy elektronikus úton a baromficenzus@jasz.gov.hu funkcionális e-mail címre kell megküldeni.
Dr. Széphalmi Éva
osztályvezető
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Agrárügyi Főosztály